Befejeződött a Trinspire Kft. képzési projektje

2014-11-25

A Trinspire Kft. 2014. október 31-én befejezte dolgozói pénzügyi és idegennyelvi képzésének megvalósítását. Ezzel lezárultak a projekt keretében megvalósult képzések, melyek a vállalat új piaci pozíciójának megerősítését céloztá...

A Trinspire Kft. 2014. október 31-én befejezte dolgozói pénzügyi és idegennyelvi képzésének megvalósítását.

Ezzel lezárultak a projekt keretében megvalósult képzések, melyek a vállalat új piaci pozíciójának megerősítését célozták a múködés számos területén. A projekt 1 664 200 Ft összegben 100 %-os támogatási intenzitással valósult meg.

A „Munkahelyi képzések támogatása mikro- és kisvállalkozások számára” címú, az Európai Unió és a magyar állam 100%-os finanszírozásával megvalósuló képzési projekt azzal a céllal valósult meg, hogy hozzájáruljon a cég piaci pozíciójának megerősítéséhez és biztosítsa az ehhez szükséges háttérfeltételek megfelelő teljesülését.

A projekt elsődleges célja az ügyfélszolgálati kommunikáció, valamint a pénzügyi folyamatok átláthatóságának elősegítése volt. Így a projekt keretében az oktatásszervezők, az ügyfélszolgálati és adminisztratív munkatársak fejlesztették elméleti és gyakorlati ismereteiket. A projekt eredményeként összesen 9 fő végezte el sikeresen a tervezett képzést.
 

A projekt adatai:

Projekt azonosító: TÁMOP 2.1.3.A-12/2

Projekt címe: Munkahelyi képzések támogatása

A projekt időtartama: 2013 04. 06. – 2014. 12. 06.

A projekt összköltsége: 1 664 200 Ft

A kapott támogatás összege: 1 664 200 Ft

Kedvezményezett: Trinspire Kft.

Sajtóközleményünk a  www.sajtóközlemény.hu oldalon, illetve az alábbi képre kattintva megnyíló  új ablakban  olvasható.

sajtokozlemeny