Informatikai álláskörkép

2014-04-29

A sajtóban szinte nap, mint nap jelennek meg az informatikusok foglalkoztatottságával, fizetésével kapcsolatos írások. Igyekszünk ezeket rendszeresen összefoglalni, ebben a cikkünkben a márciusi, áprilisi adatokat gyújtöttük egybe. Az index ...

A sajtóban szinte nap, mint nap jelennek meg az informatikusok foglalkoztatottságával, fizetésével kapcsolatos írások. Igyekszünk ezeket rendszeresen összefoglalni, ebben a cikkünkben a márciusi, áprilisi adatokat gyújtöttük egybe.

Az index cikke szerint még mindig túl kevés a magyar informatikus.
Az MTI-t idézik, amikor azt írják, hogy minden évben nő a betöltetlen informatikai álláshelyek száma, ami korlátot jelent a gazdaság bővülésében. Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége szerint, az ágazatban 2013-ban tízezer betöltetlen munkahelyet regisztráltak. Mindez azt is jelenti, hogy olyan súlyos munkaerőhiány van a piacon, hogy az álláskereső IT mérnökök nemcsak válogathatnak a nekik leginkább megfelelő cégek között, hanem még fizetést is annyit kérhetnek, amennyit nem szégyellnek. Itt azért saját tapasztalatunk alapján meg kell jegyeznünk, hogy mindez csak a nyelveket kiválóan beszélő, jól képzett és gyakorlatlan munkaerőre igaz. Bár a szoftverfejlesztők junior pozícióban nettó 180 ezer forint körül keresnek havonta, ami az egyéb területek kezdő pozícióval összehasonlítva egyáltalán nem mondható nem rossz bérnek.

A hwsw.hu is arról ír, hogy a jól kvalifikált szoftverfejlesztők bármekkora fizetést kérhetnek,
hiszen sokkal nagyobb irántuk a kereslet, mint ahány frissen végzett fejlesztő kikerül a felsőoktatásból. Az informatikusok esetében ez a cikk – az előzőhöz hasonlóan – szintén 180.000 és 1.000.000 Ft közötti (senior szinten) fizetésekről ír. Az IT szektorban kicsit is otthonosan mozgó emberek számára nem okoz meglepetést az az állítás, hogy a diploma kevésbé fontos, mint a valós tudás. A szakmához elengedhetetlenül fontos a nyelvismeret, és lehetőleg minél szélesebb körben a „komoly” programnyelvek (C, C++, Java) ismerete.

A tapasztalatszerzés érdekében akkor is érdemes elmenni negyedévente legalább egy interjúra,
ha a fejlesztőknek eszünkben sincs munkahelyet váltani. Rutin kérdése, hogy egy informatikus megfelelően „el tudja adni magát” egy interjún, melyeken az állásra pályázók szakmai tudását különböző tesztekkel mérik.

Az informatika ráadásul abban is speciális terület, hogy rengeteg vonzó külföldi állásajánlattal is találkoznak az álláskeresők.
Ugyanakkor a HR szakember felhívja a figyelmet, hogy bár a külföldi fizetések akár 30-50%-al is magasabbak lehetnek, mint itthon, ám azt is érdemes számításba venni, hogy külföldön nemritkán a megélhetés is drágább.

Lehet, hogy külföldön sincs kolbászból a kerítés,
ám egy a prog.hu oldalon megjelent amerikai kutatás szerint a programozók legtöbbje (84%) elégedett a fizetésével, azaz, legalább annyit kapnak kézhez bérként, mint amennyit meg is termelnek az őket foglalkoztató vállalkozásnak. Legtöbbjük (86%) nem panaszkodik arra, ahogy a társadalom tekint rájuk - szerintük ugyanis munkájukat ma jobban megbecsülik, mint tették azt öt éve.

chef-developer-survey
 
A végső konklúzió a hwsw szerint – mellyel oktatóközpontként teljes mértékben egyetértünk – az,
hogy a legnagyobb hiba, amit egy fejlesztő, vagy bármilyen informatikai szakember a karrierje során elkövethet, hogy nem halad a technológiával, ezzel saját érvényesülési lehetőségeit szúkíti be végletesen. Az ilyen szakemberek munkaerőpiaci lehetőségei lassan, de biztosan lecsökkennek, egyszerúen nem fognak kelleni senkinek, sehová. “A fejed fölött vezetik be az új technológiát, és ha elég olcsó a tréning, maradhatsz.”

Valamennyi informatikusnak érdemes tehát képeznie magát, ennek első lépéseként tekintse meg a Masterfield Oktatóközpont tanfolyami ajánlatait!